Kisdobos becsületszavamra

Ebben a könyvben nincsenek híres emberek és hősi tettek, csupán és elsősorban gyerekek. Meg házmesterek, ószeresek, verklisek, vándorköszörűsök, valamint szódáslovak – egyszóval az 1950-es évek legendái. A felnőttek élik látszólag idilli, de alapjában véve nyomasztó életüket, a gyerekeknek viszont nap mint nap el kell dönteniük, hogy ők ijesszenek meg másokat, vagy hagyják magukat megijeszteni. A tízéves kisfiú – a könyv főhőse – semmiképp nem sorolható az ijedős „jófiúk” közé. Bár 1956 táján nem nagyon értette az eseményeket, ám részt akart venni bennük. Ha nem is tettekkel vagy puskával, de legalább szóban és írással. A könyv különböző élethelyzetekben ábrázol egy olyan családot, amelynek tagjai (zsidók és keresztények, hívők és ateisták, kommunisták és antikommunisták) állandó útkeresésben voltak. Aztán ezek az utak 1956 végén szétváltak: a család egy része itthon maradt, másik része külföldre disszidált vagy éppen menekült.

Mai szemmel a kisfiú és barátai akár deviánsnak is nevezhetők, hiszen csupa olyan dogot műveltek, amely ma is kiverné a biztosítékot. Ám a betyárbecsület, a tízévesek tisztessége összekötötte őket. S akár bevalljuk, akár nem: ha elmúltunk negyvenévesek, mindannyiunkban bennünk van, bennünk él a „kisdobos”.